ELEKES IRÉN BORBÁLA, A CIVIL RÁDIÓ ÖNKÉNTESE

Irén hivatása szerint könyvtáros. Az Országos Széchenyi Könyvtár főkönyvtárosa volt 27 évig, nyugdíjba vonulásáig. A világ első nőtörténeti könyvgyűjteményének, a Magyar Asszonyok Könyvtárának kutatója és népszerűsítője, a Nőszemély folyóirat egykori szerkesztője, a nőtörténet elhivatott kutatója, a Nők a Tudományban Egyesület egyik alapító tagja. Ezenfelül a Civil Rádió önkéntes szerkesztő-műsorvezetője 1999 óta főállása mellett, és nyugdíjas éveiben jelenleg is önkéntes rádiós. 

Hogyan került kapcsolatba a rádiózással?

Ahogy többen is rádiós társaim közül: riportalany voltam és annyira pergett a műsor, olyan sok kérdésre nem maradt idő, hogy úgy érezte a műsorvezető, a témát több adáson át is folytatni kell. Majd önállósodtunk, azaz Thun Évával, a másik meghívott vendéggel együtt elindítottuk a Hír-Nők beszélgetések című nőműsort, hiszen mindketten ezen a területen tevékenykedtünk. Éva főiskolán tanított, én könyvtáros munkám mellett nőtörténeti kutatásokkal és ismeretterjesztéssel foglalkoztam.

Mit követel meg egy rádiós szerkesztői, műsorvezetői tevékenység? Laikusként csak tippelni tudok: jó kommunikációs készség, érdekes témák felkutatása, kiváló felszerelés, sok-sok idő és türelem…

A kommunikációs készség tényleg alap, de az én esetemben a közlendőm volt a legnagyobb hajtóerő. Hogy azt a sok teljesen ismeretlen tényt, ami múltunkból előbukkant, minél több emberhez eljuttathassam. Ez motivált a nőműsorok készítésénél. Később, a 117 perc című magazinműsornál, amit ma is szerkesztek, olyan eseményekre, vagy kiadványokra szeretném ráirányítani a figyelmet, amelyeket fontosnak tartok, engem is foglalkoztatnak.

Egy Önnel készült riportban felfigyeltem arra, hogy Ön a vágás nagy mestere lett és ez az egyik szerelem-munkaeleme a rádiózás során, azonban ez már az utómunkálat, ha jól tudom. A kezdetektől, egy műsor adásba kerüléséig milyen állomásokból épül fel a rádiós folyamat?

Tényleg nagyon megszerettem a munkának ezt a technikai részét, mert „kiszámoltam”, hogy mennyivel több értékes információ kerül bele a beszélgetésekbe, ha a szóbotlásokat/ismétléseket vagy a túl hosszú szüneteket kiveszem. Azon kívül a hallgató kényelmét is szolgálja, ha „simább” szöveget hallhat. Tudjuk kísérletekből, hogy akadozó beszéd közben a hallgató önkéntelenül „átveszi” ezt. Hangképző szervei megfeszülnek és másképp (akadozva, kapkodva) lélegzik. Természetesen a vágás segítségével végzett korrekció a tartalmat semmi szín alatt nem érintheti.

Az adásba kerülésig úgy néz ki a folyamat, hogy a téma kiválasztása után fel kell kérni az adott vendéget és alaposan tanulmányozni kell azt a kérdést, aminek a szakértője. Át kell tekinteni eddigi tevékenységét, hogy őt magát is be tudjuk mutatni a műsorban, még ha röviden is. A járvány előtt műsoraink többsége élő volt, annak frissességével együtt, s olyankor egyenesben beszélgettünk. 2020 tavaszától állt elő a kényszerű helyzet, hogy minden lezárás alatt felvételről készítettük műsorainkat. Amikor pedig nyitva voltak stúdióink, a többség visszatért, hogy újra élőben rádiózzanak. Én az előbbiekben említett minőségi ugrás miatt egyelőre maradtam az előre felvett anyagoknál. Sokkal-sokkal több munka ugyan, de úgy érzem, megéri.

A felkért riportalanyok, beszélgetőtársak, az egyes témák szakértői nyilván mind-mind különböznek fellépéseikben, szóbeli megnyilvánulásaikban. Vannak, akik bővelkednek kommunikációs adottságokban, azonban nem mindenki tud feloldódni, ellazulni, görcs nélkül beszélgetni. Van valamilyen technikája, mellyel segíteni tudja a gátlások feloldását?

 Talán szerencsém van, de ez nem sűrűn előforduló probléma. Azt hiszem, a mai emberek többsége számít rá, hogy néha meg kell szólalnia nyilvánosan és általában bátran használja az ilyen alkalmakat. A felkérés folyamatában persze elmondom a várható időtartamot és hogy nagyjából hogyan építsük fel a beszélgetést és ekkor valamilyen szinten „megismerkedünk”, az interjúalany tudja, körülbelül mit várhat és kialakul közöttünk egyfajta bizalmi kapcsolat. Talán ez segíti a beszélgetőtársat a fesztelenebb beszédben. 

Négy műsort jegyzett az elmúlt 22 év során, melyek közül talán a legsikeresebb a Mindent a nőkről c. magyar nőtörténeti rádióműsor. Önnek nagyon kedves témáról beszélünk, hogyan lett a nőtörténet elhivatott kutatója?

Ahogy az elején mondtam, pontosan ennek a témának a révén kerültem a rádióba. Akkor már évek óta szerkesztettem (társaimmal együtt) a Nőszemély című feminista lapot. A kilencvenes évek elejéről beszélek, a rendszerváltás első időszakáról. Ekkor kinyílt a világ szó szerint is és úgy is, hogy új gondolatokat ismerhettünk meg. Tehát az utazás lehetősége mindkét irányba akadálytalanná vált, a külföldi ösztöndíjak, vagy a munkavállalás nem volt többé elérhetetlen és a szellemi élet is felpezsdült. A könyv- és folyóiratkiadás ontotta az érdekesebbnél érdekesebb műveket és a lapalapítás is egyszerűvé vált. Így került a könyvtárba a Nőszemély című lap, amit azonnal végigolvastam. Később a lap egyik szerkesztője is lettem, de ezt nagyon komoly tájékozódás előzte meg. Alapos tanulási folyamat, mert a végére akartam járni, mi ez a feminizmus. Kiderült, hogy a világ megismeréséhez értékes szempontokat adhat, ha női szemmel is megvizsgáljuk a jelenségeket és a történelmet. Az első egyesület, amelynek történetével foglalkoztam, az előző századfordulón megalakult Feministák Egyesülete volt. (A szónak akkor nem volt negatív csengése, például Slachta Margit, az első női képviselő keresztény feministának tartotta magát.) Közben az is kiderült, hogy a sokat hangoztatott szólam, hogy Magyarországon nincsenek demokratikus és önszerveződési hagyományok, nem igaz. Nőszervezetek sokasága (is) létezett 1817-től folyamatosan, az emancipációs gondolat pedig még ennél is régebb óta jelen van a közgondolkodásban. Női generációk adták kézről kézre a gondolatot, hogy részt akarnak venni a társadalom alakításában, ehhez pedig magasabb képzettséghez kell jutniuk. Kitartásuk nyomán járhatunk egyetemre 1895 óta. Óriási történet bontakozott ki előttem, amit ismerni akartam részleteiben is. Fontos volt ez a tájékozódás amiatt is, hogy tudjam, vállalható-e, ami mellé odaállok. Tények garmadáját gyűjtöttem össze és közben megismertem a teljes magyar történelmet. A XVIII. századtól kezdve virágzó egyesületi élet dokumentumai pedig arról tanúskodtak, mennyi mindent hozott létre a korabeli civil társadalom egészen az egyesületek 1949-ben történt betiltásáig.  Ez a feltáró munka lelkesítő, közkinccsé tétele pedig egyéni és kollektív önismeretünkhöz nélkülözhetetlen. Ezért minden alkalmat megragadtam, amikor írhattam, vagy beszélhettem erről. Ilyen alkalom volt, amikor 2009-ben önálló műsor keretében elindítottam a nőtörténeti adást Mindent a nőkről címmel. A műsorsorozat keretében bemutattuk az első egyenjogúsági törekvésektől kezdődő bő kétszáz éves időszak legfontosabb, nőket érintő történéseit és a női alkotó képesség bizonyítékait. Az öt éven át sugárzott adások egyben a magyar történelmet is új metszetben ábrázolják, „visszaírva” oda a nők jobbára ismeretlen történetét. Az adások podcast formában ma is utolérhetők. Beszélünk benne régi sajtóvitákról, az első női lapokról, a „női elsők”-ről (első orvosnő, első egyetemi tanárnő, első mérnöknő az első sportolónők és még számos érdekességről), az egyes korok életmódjáról, mindennapi kultúrájáról, a női munkavállalásról. Bemutatjuk a nőegyletek történetét, újra olvasunk régi irodalmi műveket, megidézünk elfeledett női művészeket és megnézzük, hogyan működtek a XIX-XX. század fordulójának nőcsoportjai és milyen volt az „állami” nőmozgalom a második világháború után. A magyar rádiózás történetében a Mindent a nőkről az első olyan műsorfolyam, amely a nőtörténet és a nőmozgalom múltjának fontos eseményeit határozott koncepció alapján, az egyes témakörök legjobb szakértőinek előadásában mutatja be.

A műsorai között szemezgetve feltűnnek igényes és határozott témaválasztásai, a nőtörténeten túl többek között a családok, a szülőség vagy a fiatalok pályaorientációja. Mindezek belső indíttatásból fakadtak vagy felmerülő igényekre is reagált?

A fenti témák nagyon érdekelnek és amellett fontosnak is tartom őket éppúgy, mint a környezetvédelem, vagy a városfejlődés kérdéseit. Évekig volt egy kollégámmal közösen várostörténeti műsorunk, amelynek azért lett vége, mert átalakult a műsorstruktúra és érintette azt az idősávot, ahol ez a városműsor volt. Ekkor a téma tehát átkerült a magazinba olyan formán, hogy ott elsőbbséget élvez. Nagy örömömre úgy is keletkeznek új rovatok, hogy a téma szakértője jelentkezik vele. A két órás délutáni magazinban jelenleg is van ilyen rovatunk. A témaválasztásaimat valóban nagyon meggondolom, próbálok nem buborékban élni és amennyire csak lehetséges, elfogulatlanul szemlélni a világot. Előfordulhat, hogy a magazinban különféle témákban szereplő személyek, ha besorolnánk őket valahová – de nem tesszük! – nem állnának egymás mellett, a műsorban mégis hitelesen szólalnak meg a saját, őszintén képviselt ügyükben. És itt az őszinteség és a jóhiszeműség a kulcsszó.

A rádió gondolom méri a hallgatottságot, ezen felül érkeznek visszajelzések az egyes műsorok kapcsán személyesen Önnek is?

A hallgatottsággal kapcsolatban most éppen nem vagyok igazán képben az utóbbi hónapok nagy leterheltsége miatt (egyéb szakmai kötelezettségeim is voltak pont a nőtörténet kapcsán), de azt tudom, hogy állandó téma a megbeszéléseken, hogy milyen módszerekkel próbáljuk ismertebbé tenni rádiónkat. A közbeszédben sok szó esik arról, hogy le kéne lassulnunk, megfontoltabban kéne élnünk, időt hagyni az elmélyültebb gondolkodásra és kulturáltabb hangot kellene használnunk. Jómagam arra szoktam gondolni, hogy ha valaki ezt keresi, a mi rádiónkban elég jó arányban megtalálhatja. Több mint 25 éve ezen dolgozik a sok önkéntes, tudom, hogy ennek a rengeteg munkának be kell érnie. A visszajelzések is megerősítenek ebben.

Mi határozza meg meddig él egy adott műsor, mikor kerül fel új téma a palettára?

Legutóbb – egy hónapja – befejeződött az egyik rovat. Két évig tartott és nagyjából mindent végigvettünk, amit annak a sorozatnak az elején terveztünk. Ráadásul a szakértő új munkahelyének időbeosztása is akadályt jelentett számára, hogy a továbbiakban részt vegyen a műsorban.  Most alakul egy nagyon erős környezetvédelmi rovat komoly szakmai háttérrel, amely nem csak úgy általában foglalkozik környezetvédelemmel, hanem annak egészséggel összefüggő kérdéseit veszi vizsgálat alá a legfrissebb kutatások alapján. A hónap végén el is szeretnénk indítani a 117 percen belül. 

A Civil Rádió nyitott az új műsorok indítására? 

Nagyon! A szerkesztő bizottság folyamatosan várja azokat, akiknek új mondanivalójuk van. Állandóan buzdítjuk is hallgatóinkat, hogy bátran próbálják ki magukat, legyenek munkatársaink. A beadott műsorterveket és a próbaadásokat elemezzük, a megvalósításban pedig segítséget nyújtunk.

A Civil Rádió önkéntesei ismerik egymást? Milyen platformon van mód a véleménycserére, megbeszélésekre?

Igen, közösséget alkotunk. Ezen belül persze vannak kisebb csoportok, akik a stúdióban „szomszédos” műsoruk miatt találkoznak és jobban megismerik egymást, de rendszeresek a nagy létszámú, személyes találkozások, jó hangulatú társasági események (magyarul bulik) is. Néha főzéssel egybekötve, de ropogtatni és kortyolgatni való mindig akad a kötetlen beszélgetéshez. A járvány kezdete óta ez is átkerült az online térbe, de mindegyik enyhítésnél személyesen is visszatértünk a rádióba. Van olyan is, hogy egy személyes és egy online szakmai megbeszélés váltakozik hétről-hétre. A kapcsolattartás nagyon eleven, még gyakoribb is, mint „békeidőben”, hiszen tartanunk kell egymásban a lelket és váratlan helyzetekben segíteni a másiknak. Ami nagyon fontos, hogy igazán jól működik a generációk közötti együttműködés. A mi csütörtöki adásunk zenei szerkesztője például még egyetemista, de gimnazista kora óta erősíti a csapatot megbízhatóságával, felkészültségével. A közös munka során nincs helye közöttünk hierarchiának. Az önkéntes munka egyébként is kiválóan bizonyítja, hogy ahol a pénz utáni hajsza nem játszik szerepet, milyen értékes tevékenység folyhat és mennyivel kellemesebb módon, mintha katonás rendben dolgoznánk. A mi felelősségtudatunkat nem a kényszer szüli, hanem az „ügy” iránti elkötelezettség, a munkatársainkkal vállalt szolidaritás. 

A rádiózás mentén esetleg megismert olyan önkéntes tevékenységeket, melyek vonzóak az Ön számára is vagy szívesen ajánlaná ismerőseinek?

Minden olyan önszerveződés rokonszenves számomra, amikor jó ügyekért fognak össze emberek és megtapasztalhatják, hogy javíthatnak a világon. Időről időre megszólal a csütörtöki műsorokban egy szülői egyesület, akik Zuglóban működnek. Odafigyelnek az iskolás gyerekeiket érintő mindennapi problémákra. Például a nyári táboroztatás előtt bejárják a helyszínt, hogy a tárgyi feltételek rendben vannak-e, nincs-e ott balesetveszélyes, vagy működésképtelen tárgy és így tovább. Az ilyet tartom a legvalódibb civil szervezetnek.

Az önkéntesség más területeibe is belekóstolt már?

Lakóhelyemen bekapcsolódtam egy szomszédsági csoportba, melyet a Közösségfejlesztők Egyesülete hívott életre. Itt barátságok szövődtek és azon túl, hogy figyelünk egymásra, a környezetünkre, évekkel ezelőtt egyszer csak kialakult egy beszélgető kör, amelyet Önképzőkörnek nevezünk és számos érdekes programot szerveztünk ebben a formában. A legkedvesebb volt számomra, amikor egy sorozat keretében mindenki a saját munkáját mutatta be, amelyben hosszú éveket töltött. El nem tudtam korábban képzelni, hogy az egyes foglalkozásokban tevékenykedők szemszögéből nézve milyen érdekes történetek lehetnek. De az önképzőkör témái között szerepelnek lakóhelyünk múltját, vagy az egyes ünnepek eredetét bemutató előadások is és sok minden más. A csoport, vagy az ismeretségi kör egy-egy tagja osztja meg tudását, nem kell a „működéshez” honoráriumról gondoskodni. Sokadszorra bizonyosodott be, hogy a közösség feltölt, javítja életünk minőségét, fejlődőképes tud lenni, mert összeadódnak benne tagjainak energiái.

+ 1 Kultúrnasi kérdés – Fel tud idézni az emlékeiből egy olyan jelentős kulturális élményt, melyben Anna lányával közösen volt része? (szerk.: Személyes ismeretség okán „kivételezek” most Annával.)

Mindhárom lányom – Krisztina, Imola és Anna – zenei általánosba járt, a kóruséneklés végigkísérte egész életünket. Nagyobb lányaimat pályájuk másfelé vitte, bár mindkettejüknek szép foglalkozása van (Kriszta könyvtáros, múzeumpedagógus, Imola angoltanár és coach). Anna, a legfiatalabb, a kórus nagyon sikeres időszakában volt az akkor már tizenkét évfolyamos intézmény tanulója, majd pedig a felnőtt, „visszajáró” kórus tagja. A kapcsolat ma is élő, így volt lehetséges, hogy Anna is énekelt az Eucharisztikus Kongresszus ünnepi záró miséjén. Ott álltam a hatalmas tömegben, hallottam a kétezer fős kórust, amelyben a Kodály körönd távolából, ahol álltam, pici pontnak láttam a kivetítőn Anna lányomat, de ez felejthetetlen közös – nem csak kulturális, hanem spirituális – élményünk marad.

Köszönöm az interjút Irén!

***

Civil Rádió

A Civil Rádió (FM 98) Magyarország egyik legnagyobb nem nyereségérdekelt rádióadója, kb. 220 önkéntes munkatárssal és egész hetes műsorsugárzással.

A rádió önmeghatározása szerint adásaik és működési módjuk is közösségi érdekeket és formákat képviselnek: nem csak a közösségiségről szólnak, de kisebb műsorkészítő stábokban, csapatokban készítik az általuk sugárzott adásnapokat, 3-8 órás turnusokra osztva önkéntesként dolgozó munkatársaikat. 

A rádiót működtető alapítványt 1993-ban alapították. Adása 1995. szeptember 1-jén indult. Kezdetben szerdától szombatig 10-22-ig sugározta műsorát. 2000 szeptemberétől hétfő és kedd kivételével minden nap 24 órában sugározta adását, 2006-tól pedig már hétfőre és keddre is kiterjedt a műsora. 2019. december 21-én éjfélkor, 24 év után befejezte FM sugárzását és azóta az interneten folytatja műsorát.

A Civil Rádió facebook oldala:

https://www.facebook.com/civil.radio

A Civil Rádió honlapja

http://kronika.civilradio.hu/

 http://myonlineradio.hu/civil-radio

Képek forrása: Elekes Irén Borbála fotói